2015. feb 04.

A Kult blogról és rólam

írta: KulTi
A Kult blogról és rólam

Pályakezdő, munkakereső, szabadúszó (újság)író vagyok. Rosszul hangzik igaz? Hát nem a legjobb helyzet, de igyekszem kihozni belőle a legtöbbet. Mivel még nem találtam meg azt az orgánumot, ami igazán a szívemhez nőtt volna, így úgy döntöttem, jobb ha nem vesztegetem az időmet és saját blogot indítok, ahol addig is tevékenykedhetek, amíg nem találok állást, és remélhetőleg utána is. 

A KulT blogot azért indítottam el, mert úgy éreztem, hogy ezalatt a furcsa, semmittevős időszakban csak elpazarlom mindazt, amit tanultam, és szerettem volna ez ellen tenni, így összeszedtem a bátorságomat, és már kopogott is a klaviatúra. 

A KulT kulturális tartalmat generáló, kulturális híreket szerkesztő oldal. A kultúrát pedig a lehető legtágabb értelemben veszem, így ne lepődj meg, ha olyan tartalmat találsz, ami véleményed szerint már nem feltétlenül ide való. Szeretném bővíteni a látóköröd!

Mivel a blog indulása rögös volt és kezdetben a társadalmi helyzetekre, problémákra szerettem volna felhívni a figyelmet, így alkalomadtán komolyabb témákra, véleményre is bukkanhatsz, de ha csak az érdekes videók, az elképesztő művészek érdekelnek, akkor is maradj velünk!

A vélemény szabad, így moderálás nélkül engedem a hozzászólásokat, mindazonáltal arra kérem a felhasználókat, hogy kulturáltan nyilvánítsanak véleményt, hiszen a hozzászólásoknak nem az a lényege, hogy mindenféle-fajta troll harcoljon azon keresztül a figyelemért, hanem hogy megbeszéljük azokat a gondolatokat, amelyeket az írásaim indítottak el. 

Ha bármilyen kérdésed, ötleted, panaszod, óhajod-sóhajod van, a következő emailcímre írhatsz:

kultblogja@gmail.com

Ha szeretnéd a facebookon is követni az oldalt, megteheted! Örülnék neki!

https://www.facebook.com/kultblogja

Ne felejts el feliratkozni, hogy ne maradj le a legújabb hírekről!

936804_592873537390057_281311013_n.jpg

Szólj hozzá

én a blogról KulT