2015. jún 24.

Japán mesterektől tanultak a magyar építészek

írta: KulTi
Japán mesterektől tanultak a magyar építészek

Egy japán körút talán az egyik legnagyobb álmom! A gasztronómia, a kultúra és az építészet egyedülállóan fejlődött ki a szigetországban. Magyar építészek egy egy olyan különleges utazáson vehettek részt, amelyben megismerkedhettek az eddig zárt kapuk mögötti világgal is. Egy ilyen körútra én is elmennék!

Egyedülálló építészeti, szakmai körutat szervezett Japánba a Japánspecialista utazási iroda. Az iroda egy építész idegenvezető segítségével olyan helyekre is elkalauzolta a 18 fős, építészmérnökökből, tervezőkből és kivitelezőkből álló csoportot, melyek más esetekben egyáltalán nem látogathatók.

unnamed.jpg

Fushimi Inari szentély

A Magyar Építész Kamara által is elismert tíznapos szakmai tanulmányútra jelentkező építészek Oszakától kezdve Kiotón és a Japán beltengeren át egészen Tokióig bejárták a szigetországot, miközben ismeretterjesztő és szakmai programokon is részt vettek.

unnamed_2.jpg

Himeji várkastély

A körút programja a japán kortárs architektúra nemzetközi elismerést kiváltó alkotásainak a hagyományos építészetben fellelhető gyökereit igyekezett feltárni szakmai vezetéssel, épület- és irodalátogatásokkal.

unnamed_1.jpg

Ginkaku-ji ezüstpavilon

A több mint harminc építészeti különlegességet bebarangoló körút első felében Japán történelmi emlékművei voltak a középpontban. A résztvevők meglátogatták a szigetország legfontosabb világörökségi helyszíneit, köztük Kiotó négy templomát, a Kinkaku-ji arannyal borított templomot, a Ryoan-jit, az egyik legfontosabb zen kolostort, a Ginkaku-jit, valamint a Kiyomizu-dera buddhista templomot. Ezek mellett ellátogattak az egyik legnépszerűbb turista célponttá vált Himeji kastélyba, melyet 1993-ban nyilvánított a világörökség részévé az UNESCO, és amely a 17. századi japán várépítészet leggyönyörűbb fennmaradt példája. Szintén a tradicionális építészet mintapéldája az Engyo-ji buddhista templomegyüttes, mely történelmi hagyatékán és építészeti megoldásain túl arról is híres, hogy itt forgatták Az utolsó szamuráj című filmet.

16engyojitemplom.jpg

Engyoji templom

A körút következő részében a magyar építészek a modern japán remekművekkel ismerkedtek meg közelebbről. A program kiemelt része volt a legismertebb kortárs japán építész, Ando Tadao munkásságának megtekintése a beltengeren fekvő Naoshima szigetén. A körút Teshimán folytatódott, ahol a Ryue Nishizawa által tervezett Teshima művészeti múzeum nyűgözte le a résztvevőket, mely vízcsepp formájú épületével és természetbe olvadó külsejével a modern japán építészet egyik kiemelkedő darabja. 

big_312882_7061_do101209001_big.jpg

Teshima művészeti múzeum

A tíznapos út során az építészeti szakembereket személyesen fogadta irodájában Endo Shuhei japán építész, majd a résztvevők ellátogattak Kuma Kengo tervező irodájába is, valamint látogatást tehettek Hosaka Takeshi építész saját maga által tervezett családi házában, amely ritkán adódó kiváltság a magyar építészek számára.

unnamed_3.jpg

Nakagin kapszulatorony

„Az út még nekünk, a sokat látott építészeknek is hihetetlen élményekkel és tapasztalatokkal szolgált, hiszen olyan épületekbe is bebocsátást nyertünk, amelyeket máskor csak tudományos könyvek hasábjain, vagy még ott sem láthatunk” – mondta Irimiás Balázs, a Japánspecialista idegenvezetője, aki maga is építész.

Az építészeti körút átfogó képet adott a magyar szakembereknek mind a tradicionális, mind a modern japán építészetről, betekintést engedve emellett a japán kultúrába és gasztronómiába is.

KulT

Forrás: Japánspecialista

Szólj hozzá

periszkóp