2015. aug 10.

Egy csipetnyi hősiesség - A Hangya kritika

írta: KulTi
Egy csipetnyi hősiesség - A Hangya kritika

Utálom a rovarokat...

Főleg a legyeket és a szúnyogokat, de a lakásba tévedő többi rovar számára sincs irgalom. Úgy gondolhatnátok, hogy a Marvel új filmje, A Hangya ezért hendikeppel indult nálam, de nem. Ennek három oka van. Először is vannak dolgok, mint például az irányításmániás pszichopaták, a vulkánkitörések és az óriásszörnyek, amelyeket a való életben rühellnék, de filmen kedvelek. Másodszor, olvastam régi Bosszúállók képregényeket, és ezért nem tartottam eleve röhejesnek az ötletet, hogy egy szuperhős ereje a méretváltoztatás. Harmadszor pedig, láttam az előzetesben azt a jelenetet, amikor a Hangya végigfut a pisztoly csövén (igen, tudom, sekélyes vagyok, jöhetnek a kövek). Szóval kifejezetten várakozva tekintettem a film elé – mondjuk már volt olyan film, amit az elvárásaim öltek meg, de szeretek (ennyire) veszélyesen élni.

ant-man.png

Marvel

A Hangya eszméletlenül szórakoztató film. Pont.

Igen, vannak hibái (a karakterek egymás közötti viszonyai maszatosak, az ellenség kidolgozatlan, blablabla – ezek közül a legbosszantóbb szerintem a jól felépített antagonista hiány), de ezek szó szerint és átvitt értelemben is eltörpülnek az erények mellett.

640_antman_antfriend.jpg

Marvel

A film vicces (ez mondjuk az új rendező és forgatókönyvíró személyét ismerve várható volt, de hé, attól még örülünk neki!), Scott sztereotip latino betörőhaverja pedig nemegyszer ellopja a showt. Jó látni, hogy a stúdió a komoly-komor (A Tél Katonája, Ultron kora) vonal mellett a laza-vicces (Vasember 1, A Galaxis Őrzői) vonalat is támogatja. Nagy szívfájdalmam viszont, hogy a trailer egyik legjobb párbeszédének slusszpoénja a vágóasztalon végezte.

20150720a-hangya.jpg

Marvel

A színészi játék szerintem bőven ellensúlyozta a karakterek viszonylagos kidolgozatlanságát, és itt legalább jelzés szinten megindokoltak néhány elsőre furcsa eseményt. A kémia is működik, és (az első stáblista alatti jelenet alapján) működni fog a jövőben is.

maxresdefault1.jpg

Marvel

Az akciók hihetetlenül jók, és nem csak azért, mert látványosak, hanem azért is, mert ötletesek és maximálisan kihasználják a főszereplő képessége nyújtotta lehetőségeket. És akkor ott vannak még az olyan apróságok, mint dr. Pym kulcstartója…

kr8zzodzbrukgjcacgadjzm1vle.jpg

Marvel

A biztonsági játék meg a sablonos történet miatt fanyalgóknak azt üzenném, hogy nincs semmi baj a bevált receptekkel, ha a fűszerezés megfelelő – és mint az a fentiekből talán már kiderült, szerintem A Hangya fűszerezése kiváló.

8/10

 

BárD 

Szólj hozzá

ajánló