Két és fél éves Lili keresztlányom nem cicózik senkivel! Amint beértem a bölcsibe, csípőre tett kézzel, a maga piszkos térdű, pirospozsgás arcú, alig 100 centis lényével elém állt, és a lehető legkomolyabb arccal bejelentette: „Már azt hittem, nem is jössz! Ha jössz, akkor jössz Kere!” – ezzel jelezve, hogy bizony elkéstem.

Pironkodva fogtam meg a felém nyújtott kezet, és indultam el a kislánnyal az öltöző felé, miközben Kata néni elmesélte, hogy Lili ma jól ebédelt. A fejemben végigfutottam a listán, amit a nővérem elhadart a telefonban, hogy biztos ne maradjon ott semmi. Egy gyors pisilés, átöltözés, majd megálltam a kék kisvirágos szekrényke előtt, és felkutattam a plüss nyuszit, ami Lili legújabb kedvence lett. Buksi kutya viszonylag gyorsan lemorzsolódott azzal a színes, zenélő polippal együtt, amit még tőlem kapott tavaly karácsonyra. Fáradtan gondoltam arra a rengeteg pihe-puha kisállatra, amire olyan jó lett volna abban a pillanatban ráfeküdni, elvégre hajnal óta gályáztam már…

Forrás: DeviantArt

Nem mélázhattam sokáig, Lili már ment volna, el kellett érni a hajót, ami a Boráros térig vitt minket. Magamhoz ragadtam a nyulat, meg a kis hátitáskát, amit felsegítettem a kislány hátára. De hol a kék szatyor? Valami kék szatyorról is szó volt, nem? Azonnal rám tört a pánik, hogy itt valami nincs rendben. Ha nincs meg a kék szatyor, akkor Klári biztosan mérges lesz, vagy Lili lesz nyűgös, mert a bölcsiben maradt valami fontos!

A tekintetem az órámra siklott, és rögtön tudom, ha nem lépünk ki, lekéssük a hajót és akkor kénytelen leszek végigrángatni a fáradt kislányt a fél városon. Fene egye meg azt a szatyrot!

Felkaptam a kislányt, aki már egész jó husiban volt. Magas lesz, az biztos, a Kere pedig derékfájós, ha ez így megy tovább, de sebaj! Sietni kellett!

Odakint várt a segítségem, a „majdnem” keresztapa. Kézen ragadtuk, és robogtunk a hajó felé, amit… Természetesen lekéstünk. A kislány a karomban jobbra-balra dülöngélt. Meg is betegedett, folyt az orrocskája, és hát igen késő délutánra járt már az idő. Nem tehettem meg vele, hogy a nagy tömegben viszem a villamoson, így inkább megvártuk a következő járatot.

A hajón Lili egyre nyűgösebb lett. Rég otthon kellett volna már lennünk, és tudtam, hogy a HÉV-től még sokat kell gyalogolni, míg elérünk a nővéremék házáig, ahol később nemcsak a fürdetést és a lefektetést kellett elintéznem, de természetesen a fránya locsolást is a negyven fokban.

A hajón úgy kellett visszatartani a kislányt, hogy nehogy kihajoljon az ablakon. Szemeim előtt már rémképek lebegtek; hogy belepottyan a vízbe, és nekem, aki egyáltalán nem biztos úszó, és akinek ha csak egy csepp víz is megy a szemébe, orrára, már fulladozik is, nekem kell kimentenem az amúgy bizonyára vidra ősökkel rendelkező kétévest.

A HÉV-en már kezdtem úgy érezni, hogy valaki egy mázsás súlyt tett a mellkasomra. Ilyen lenne az anyaság? Mégis hogy bírja a nővérem ezt 0-24-ben? Előttem a „majdnem” keresztapa, kezében a prüszkölő „majdnem” keresztlányával magyarázott valami számunkra triviális dolgot, ami Lilinek még csodaszámba ment, és erre mosolyognom kellett. Nem lesz itt gond!

Persze elkiabáltam a dolgot…

Shrek 2 - Dreamworks

Amint megérkeztünk, megkaptam A bombát. Bizony, így nagybetűvel! Azt a rémálmot, amit az anyukák az első két hét után megszoknak, de amire nem készítheti fel az óvatlan keresztanyákat senki sem! A „majdnem” keresztapa ekkor kapitulált a kertbe, a lefektetésig nem is láttam újra.

A vacsi után mehettünk is a kádba, majd nyugodalmas szép álmokat, rózsás csókokat, bajuszos angyalokat kívántunk egymásnak, és végre, végre leülhettem egy pillanatra.

A hangsúly a pillanaton volt…

Már csukódott volna le a szemem, mikor a kislány először felsírt. Szívdobogva rohantam fel, hogy vajon mi lehet a baj? Melege volt. Elege volt. Az orra turtyogott, a teste forró volt, bár szerencsére nem volt lázas. Levittem a kanapéra, ahol hűvösebb volt a levegő, és újra jó éjszakát suttogtunk. Másfél óra múlva jött a következő riadalom. Lili megint felébredt, mert a pelus átázott, csúnyácska foltot hagyva a kanapén. Gyors csere, majd vissza a fenti kiságyba, mert már nem volt hajlandó lent aludni.

Aznap éjszaka még kétszer keltünk fel, mielőtt a nővéremék hazaértek. Én pár kilót leadtam az alatt a pár óra alatt, a prüsszögő kislánytól pedig másnapra elkaptam a betegséget. Erről nem szólt senki, mikor felkértek arra, hogy keresztanyu legyek!

De tudjátok mit? Ha tudnám, hogy ez lesz, akkor is elvállalnám újra, mert az, ahogy a kislány másnap a karjaimba rohant, és kacagva magához szorított, az elfeledtetett velem minden apró gondot, minden fáradtságot, minden nyüzsis vitát az előző napról! Elfelejtettem A bombát, a kék szatyrot és a borzasztó éjszakát, mert ez a Kere dolga! Ott lenni, mikor az ő pici szeme fényének szüksége van rá!

Jövő héten megint én vigyázok rá!